A tantárgy célja, hogy a hallgatók megismerjék Magyarország főbb földtani régióit, valamint szert tegyenek a mérnöki létesítmények tervezéséhez, üzemeltetéséhez szükséges regionális és lokális földtani ismeretekre. E mellett fontos része a tárgynak, hogy bemutassa a hallgatóknak Magyarország tájainak földtani felépítéséről, az előforduló laza és összeálló kőzetekről, a tájegységekhez kapcsolódó felszínformáló folyamatokról, valamint az emberi tevékenységgel előidézett térszínformálás természettudományos elemzéséről szóló ismereteket, beleértve a Magyarországon előforduló folyóvíz, szél és karsztos folyamatok által kialakított felszínformák megismertetését. Továbbá kiemeli a hallgatók számára a mérnöki tevékenység (bányászat, út- vasútépítés, stb.) térszínformáló szerepét is.