Geodézia - BMEEOAFS701

A geodéziában alkalmazott helymeghatározási technikák minden esetben valamilyen relatív módszeren alapulnak. Ez azt jelenti, hogy a térképezni kívánt pontok (részletpontok) koordinátáit valamilyen már ismert koordinátájú ponthoz (alapponthoz) képest határozzák meg. Az alappontok különböző hálózatokat (alapponthálózatokat) alkotnak. A klasszikus alapponthálózatok közös jellemzője, hogy hierarchikus felépítésűek, valamint elkülönülnek vízszintes és magassági alapponthálózatokra.

A vízszintes alappontok csoportosítása többféleképpen történhet:

• a meghatározás módja szerint lehetnek háromszögelési vagy sokszögelési pontok, GPS-pontok;
• a hierarchia szerint lehetnek országos (I, II, III és IV rendű) vagy felmérési (V. rendű) pontok;
• elhelyezkedésük szerint lehetnek terepszinti- vagy magaspontok (nem magassági pontok). Terepszinti pont lehet kő, bronzcsap, vagy a régebben alkalmazott, de még ma is sok helyen látható vasasztal, vasszekrény. Magaspont lehet templomtorony, kémény, egyéb torony, antenna, tripód, vasbeton mérőtorony, faszerkezet (gúla).

Az alappontokat célszerű úgy megjelölni (állandósítani), hogy fennmaradásuk a lehető legtovább, évtizedekig biztosított legyen; közterületen, könnyen megközelíthető helyen helyezkedjenek el. Az alappontok védelmét szolgálja jellemzően külterületen alkalmazott hompos kővel történő állandósítás. Egy alappont komoly értéket képvisel, ugyanakkor a tapasztalatok szerint ezt kevesen tudják. Sajnos az alappontok nagyon gyorsan pusztulnak, és nagyon ritkán gondoskodnak az alappontok pótlásáról, helyreállításáról, esetleg új alappontok létesítéséről. Ennek egyik oka, hogy elsősorban a GPS-technikának köszönhetően, ma már egy-egy új alappont meghatározása általában egyszerűbb és olcsóbb, mint a régiek folyamatos megőrzése, karbantartása.